Filmet láttam nézzétek, nem röhög
2017. december 02. írta: Turchi

Filmet láttam nézzétek, nem röhög

A repülő tőrök klánja

A történet röviden: 

Van két katona. Jó barátok. A tábornoknak szolgálnak akiről nem tudtam meg semmit. Jön hozzájuk egy táncos lány aki vak és az egyik szórakozik vele a másik meg harcol. A vak lány legyőz mindenkit. Vakon. Majd kiderül hogy a lány az ellenség egy kémje lehet ezért eljátsszák hogy az egyik katona megmenti, na nem igaziból csak úgy játszásiból és a lány majd elvezeti őket a klánhoz. Közben a vak lány többször legyőz egy egész hadsereget, kardokat állít meg a levegőben kővel. A megmentővel titkon megkedvelik egymást. Nagyon titkon. Majd elkapják mindkét katonát és akkor a vak lány mindenki szeme láttára egy kancsóból beletalál a pohárba simán és akkor rájönnek hogy nem is vak. Míg a kardokat megállította a levegőben kövekkel és legyőzött többszáz katonát, abból nem sikerült megállapítani hogy lát csak miután kitöltött egy pohár vizet. Remek megfigyelőképesség. Mondjuk én ezt már az elején is tudtam DD. Aztán az is kiderül hogy a nem megmentő katona is kém és a lánynak régi szerelme de a lány közben meg a megmentőbe szeret bele. Titkon. Emiatt a két katona összeverekedik. A kardozás elején szép napsütés, rengeteg virág a réten, majd a verekedés 10. percében meg már fél méteres hó. Csak hogy a fröccsenő vér jobban látszódjon. Ami a gravitációval teljes mértékben összeegyeztethetetlen módon mindig ellenkező irányban priccan mint az várható. Egymással ugyan nem sikerül végezniük de a lányt leszúrják és meghal. Halála után még a szeremének a fülébe súgja hogy nézzen hátra mert a másik meg fogja támadni és úgyis lett. A lány újra meghal mert már az elején szíven szúrták. Csak a hó tartósította így volt ereje megint felkelni. A két katona minden oldalról már leszúrja egymást de még élnek. A hó annyira esik hogy a képernyőn már alig látszik valami. Ezt a láthatatlanságot kihasználva a már kétszer meghalt lány egyszer csak úgy felpattan hogy megmentse szerelmét. Pont azzal a tőrrel ami a szívébe volt fúródva. Emiatt aztán hosszú vita kerekedik hogy ne húzza ki mert akkor elvérzik. Miután már kétszer meghalt. De a lány hajthatatlan, kihúzza a tőrt és azt eldobva megállítja a nem szerelme katonának a kését ezzel megmentve a szerelmét. Majd újra meghal. A két katona látva hogy most már tényleg meghalt a lány, elfelejtik hogy egymással végezni akartak és a nem szerelme csak úgy elsétál a hóban. A lány szerelme megnézi hogy valóban meghalt-e a lány és lám, még mindig beszél. Majd egymásra borulnak és lehet hogy megfagynak miközben a másik meg elesik de térden csúszva megy tovább be az erdőbe. És itt lett vége a filmnek. Nagyon jól szórakoztam. 

Ezt a kardot meg én rajzoltam a filmhez hogy valamivel szemléltessem a történteket:

kard.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://panaszkodjunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5013410973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása